Szabó Magda- Abigél
A nehézségeken azonban átsegíti őt társai összetartó szeretete.
SWIFT Gulliver utazásai (olvasónapló)
Mindebből méltán vontam le magamnak azt a következtetést, hogy az a bölcselő vagy feltaláló, aki a természetben jelentkező repedéseket és szakadásokat össze tudja forrasztani és fércelni, sokkal
Shakespeare Hamlet
Hamlet helyzete már a tragédia elején különösen drámai: apja mintegy két hónapja halott, anyja pedig máris (a korabeli felfogás szerint) vérfertőző házasságban él az elhunyt király testvéröccsével – mellesleg szólva a korona egyenes ágon a királyfit illetné.
Robinson Crusoe (olvasónapló)
Petőfi Sándor: A helység kalapácsa (olvasónapló)
Móra Ferenc: Aranykoporsó (olvasónapló)
Ez a nagyon érdekes történelmi regény a harmadik évszázad végére kalauzol bennünket, s tanúi lehetünk Diocletianus császár uralmának, valamint a keresztény hit elterjedésének, beleszőve fiának, Quintipornak szerelmi történetét és tragikus végződését. A regény egyszerre izgalmas, szomorú és romantikus.
MOLIÉRE: A fösvény (olvasónapló)
Mikszáth Kálmán: Szent Péter esernyője (olvasónapló)
Az esernyő nyelébe rejtett kincs ugyan eltűnik, ám a mű mégis boldogsággal zárul, hiszen a legnagyobb kincs az életben a szerelem.
Mikszáth Kálmán: Gavallérok (olvasónapló)
A jól megrendezett gazdagság színjátéka valóban elhiteti az olvasóval, a nem is létezőt, de a végén mindenki ráébred az igazságra.
Mikszáth Kálmán: A beszélő köntös (olvasónapló)
Jules Verne: Kétévi vakáció (olvasónapló)
Jules Verne: A dunai hajós (olvasónapló)
Hoffman: Az arany virágcserép (olvasónapló)
Golding- A legyek ura (olvasónapló)
G. Garcia Márquez: Száz év magány (olvasónapló)
Fazekas Mihály: Lúdas Matyi (olvasónapló)
Erich Kästner: A repülő osztály (olvasónapló)
DOSZTOJEVSZKIJ-Bűn és bűnhődés (olvasónapló)
Móricz Zsigmond - Úri muri (olvasónapló)
1927
Történet:
1 A történet június 7-én egy poros, alföldi városban kezdődött. Borbiró iszogatott magányosan a Sárga Rózsában. Egyszercsak meglátta az ablakon keresztül barátját, Szakhmáry Zoltánt, s behívta. Kicsit később érkezett Csörgheő Csuli, aki állandó ravaszságáról tett tanúbizonyságot, mikor számára nagyszerű üzletet kötött.
Mihail Bulgakov: Mester és Margarita (olvsónapló)
|
- Örkény István Tóték
- Németh László Iszony
- Déry Tibor Szerelem
- Albert Camus: Sziszüphosz mítosza
- Franz Kafka: Átváltozás
- Kosztolányi Dezső: Édes Anna
- Tolsztoj: Ivan Iljics halála
- Dosztojevszkij: Bűn és bűnhődés
- Gogol: A köpönyeg
- Flaubert: Bovaryné
- Balzac: Goriot apó
- Stendhal: Vörös és fekete
- Madách Imre: Az ember tragédiája - olvasónapló
- Jókai Mór- Az aranyember
- Arany János: Toldi estéje
- Petőfi Sándor: Az apostol
- Petőfi Sándor: A helység kalapácsa
- Vörösmarty Mihály: Csongor és Tünde
- Katona József: Bánk Bán - olvasónapló
- Puskin: Anyegin
- Victor Hugo-A párizsi Notre-Dame (olvasónapló)
- Hoffman: Az arany virágcserép
- Kármán József: Fanni hagyományai
- Johann Wolfgang Goethe: Faust (olvasónapló)
- Voltaire:Candide
- Moliére - Tartuffe (olvasónapló)
- Zrínyi Miklós: Szigeti veszedelem - olvasónapló
- William Shakespeare - Rómeó és Júlia (olvasónapló)
- Boccaccio Dekameron
- Szophoklész: Antigoné - olvasónapló
- Homérosz: Odüsszeia - olvasónapló
- Homérosz-Iliász
- Petőfi Sándor - János vitéz (olvasónapló)
- Mark Twain - Tom Sawyer kalandjai (olvasónapló)
- Erich Kastner - A két Lotti (olvasónapló)
- Arany János - Toldi (olvasónapló)
- Gárdonyi Géza - Egri csillagok (olvasónapló)
- Jókai Mór - A kőszívű ember fiai (olvasónapló)
- Karinthy Frigyes - Tanár úr kérem (olvasónapló)
- Molnár Ferenc - Pál utcai fiúk (olvasónapló)
- Fekete István - Vuk (olvasónapló)
- Móra Ferenc - Kincskereső kisködmön (olvasónapló)
- Móricz Zsigmond - Légy jó mindhalálig (olvasónapló)
- Tamási Áron - Ábel a rengetegben (olvasónapló)
- Arany János - Rege a csodaszarvasról (olvasónapló)
- Antoine de Saint-Exupéry - A kis herceg (olvasónapló)